2014. február 10., hétfő

Könnyített Gerson terápia indul!!!!!!

Vagyis már elindult múlt hét szerdán. Eddig ugye 7, illetve később már 8 levet ittam, és ezt még nem nevezhetjük Gerson terápiának. Kedden viszont telefonos konzultációm volt a Gerson terapeutámmal, és megszületett a döntés, feljebb lépünk 1 szinttel, vagyis most már 10 levet iszom egy nap, és 3 beöntést végzek. Ez már könnyített Gerson terápia. Természetesen ismét kellett nehézségekkel számolnom, minden ilyen előrelépésnél gőzerővel beindul a méregtelenítés, és időbe telik mire megszokom az új programot.

Összesen most 5 zöld levet, 3 répa-alma levet, 1 répa levet és 1 narancs levet iszom. A napirendem szerencsére délelőtt nem változott, így bírom egyedül is a strapát plusz Vivikét. Délutánra sűrűsödött így be a program. Nagy fejtörést fog így okozni, ha el akarok majd menni valahová, de majd megoldom, szerintem délelőtt sűrítek majd amennyit tudok, este pedig folytatom.

Ami másik örömhír, hogy a doktornő nagyon meg van elégedve a Ct eredményemmel, május óta 2 mm növekedés, az szerinte már stagnálásnak tekinthető, és ha nem avatkozik be menet közben az immunrendszerem, szerinte már sokkal rosszabb lenne a helyzet. Azóta meg volt egy durva gyógyreakcióm is lázzal, és a daganat helyén erős fájdalommal, úgyhogy ki tudja, lehet már el is tűnt :) Ultrahangon mindenesetre még semmi sem látszik, annyira minimális eleve a megvastagodás. Sajnos így nem lehet ultrahangon követni, pedig jó lett volna.

Anyukám észrevette, hogy a szemem különösen kitisztult. Egyik nap csak nézett, nézett, gondoltam magamban vajon mit fog kritizálni rajtam, erre mondta, hogy olyan tiszta a szemem. Mondtam neki, hogy ugye, milyen fehér lett a szemem fehérje? Ő mondta, hogy nem csak az, az egész szemem szinte világít. Azért is örülök, hogy észrevette, mert vele nem beszéltem erről. Férjemmel kitárgyaltuk többször is, mert mikor makrobiotika tanácsadáson voltam, még csomó sárgás-szürkés elszíneződés volt a szememben.

Vivien alszik, irány egy répa-alma lé készítés, majd jóga :)
Szép napot!

2014. február 3., hétfő

GERSON TERÁPIA-ÉTKEZÉS

E bejegyzés elején szeretném felhívni a figyelmet egy fontos dologra. A Gerson terápia nem léböjtkúra!!!
Kaptam már olyan megjegyzéseket, hogy nem fogok-e legyengülni, ha nem eszek, és hasonlók.

A terápia során 3 főétkezést kap a beteg.

-reggeli: nagy adag vízben főtt zabkása, bármilyen bio gyümölccsel, esetleg kis mézzel, juharsziruppal ízesítve.
-ebéd és vacsora azonos: nagy adag friss saláta, 3 dl Hippokratész leves(ennek receptje fenn van sok oldalon), héjában sült burgonya párolt zöldséggel, friss gyümölcs. A burgonyát és zöldségeket alacsony hőfokon, a zöldségeket minimális vízzel kell elkészíteni, hogy keveset veszítsenek tápanyagukból. Nem szabad alumínium edényt használni, illetve mikrózni az ételt.

Az étkezéseket el lehet osztani, ha valaki, mint pl. én nem bír ennyit megenni egyszerre. Én a gyümölcstálat és salátatálakat a délelőtt, ill. a délután folyamán eszem meg, ebédre marad a leves és a burgonya párolt zöldséggel.
Aki kevesebb levet iszik, pl. az elején, vagy nem rosszindulatú betegségben szenved, némi gabona, és hüvelyes is engedélyezett, hogy ne fogyjon a beteg. Az első 6 hétben tilos minden állati eredetű fehérje, aztán napi 100 g sovány bio joghurtot vagy túrót lehet enni. Ha elfogyasztott minden kötelező ételt, és még éhes a beteg, ehet 1-2 szelet só és élesztő mentes rozskenyeret.

Tehát tiltott a só(ezt az előző bejegyzésben részleteztem, miért) cukor, állati fehérje, minden adalékanyaggal ellátott, feldolgozott élelmiszer, alkohol, és még lehetne sorolni.....

Az étkezés lényege, hogy a szervezetnek minél kevesebb energiát kelljen fordítania az emésztésre, amellett, hogy a lehető legtöbb tápanyaghoz jusson. A burgonya az egyik legjobban emészthető étel, a friss levekben lévő tápanyagok pedig szinte azonnal felszívódnak. Joggal merül fel a kérdés, miért nem fogyasztunk inkább csak nyers ételt, mivel élő tápanyagok, enzimek csak ezekben vannak. A napi étkezés nagy része így is nyers(levek, salátatál, gyümölcstál), a burgonyára és párolt zöldségre azért van szükség, mert Gerson doktor megfigyelte, hogy jobban működik az emésztés, és a nyers táplálék feldolgozása, ha kibéleljük az emésztőrendszert ilyen "puha rostokkal".

Az ebédhez és vacsorához el kell fogyasztani 1-1 evőkanál lenmagolajat is, azért lenmagot, mert a máj számára ez a legkönnyebben emészthető, de amellett számos más kedvező élettani hatása is van.

Tilos az erős fűszerek használata, hagymát és fokhagymát viszont korlátlanul lehet enni, így hát a Gerson betegek eléggé szoktak bűzölögni :) ez van, a családnak el kell viselni :D