2013. szeptember 23., hétfő

Lelki változások 4

Utánaolvastam, hogy honnan ered a rák kifejezés a betegségre vonatkozóan.
Hippokratész a jóindulatú tumorokat onkosznak nevezte, ami duzzanatot jelent, a rosszindulatú tumorokat karcinosznak, ami a rák görög elnevezése. A különös névválasztás oka valószínűleg a rosszindulatú daganat távoli hasonlósága egy rákhoz, a jól körülhatárolható, kör alakú középrésszel és az innen szerteágazó, vékony nyúlványokkal.
Személy szerint én nem kedvelem azt a kifejezést, hogy valaki "rákos". Ez annyira kiközösítő, megkülönböztető elnevezés. A "daganatos beteg" elnevezés jobban tetszik, de ugye nem minden rosszindulatú elváltozás képez daganatot, ilyenkor szerintem jobb konkrétan a betegség nevét mondani, pl. "leukémiás vagyok".  Szerintem a betegnek is könnyebb így kimondania, és azonosulnia vele.

Ha már megemlítettem a rosszindulatú elváltozásokat, írok egy kicsit erről is. Ugye azokat a daganatokat szokták rosszindulatúnak nevezni, melyek áttéteket képeznek a test más részeibe. Maga a kifejezés viszont nem túl helytálló. Ugyanis a daganatos sejteknek semmilyen indulatuk, szándékuk nincs, így jó vagy rossz sem. Csupán hibásan működnek, szervezetlenek, és a test nem képes helyreigazítani őket. De ha már ennyire játszunk a nyelvi kifejezésekkel..... régebben írtam a rákra hajlamos személyiségről, aki mindenki szerint jó ember, konfliktuskerülő, a haragját magába fojtja. A külvilág számára tehát "jóindulatú". Mi van, ha a "rosszindulatú" daganata ennek a kompenzálása? Az elfojtott rossz indulatnak a megtestesülése. 

Minden daganatos betegnek fontos feladata lenne, hogy megtanulja haragját kifejezni. Ne kelljen testi szinten megjelennie az elfojtott érzelmeknek. Számomra az imagináció ebben nagyon sokat segít. Elképzelem szervezetlen, szabálytalan alakú sejtjeimet, amint dühös, és szomorú arcot öltenek. Majd a dühös sejtek kiabálnak, a szomorúak sírnak. Ezután átváltoznak normális sejtekké, és így visszaállnak a természetes születés-meghalás körforgásba(arra gondolok, hogy sejtjeink állandóan cserélődnek), és elpusztulnak békésen, így a fehérvérsejtek gond nélkül meg tudják "enni" őket. Ezt az imaginációt a daganat eltüntetésére találtam ki magam számára, de észrevehetően sokat változtam lelkileg is, és nem tudatosan. Ha olyan helyzetben vagyok, többször ki tudom adni a haragomat magamból. És nagyon örülök ennek a változásnak :)

szeretettel: Annao

Helyzetjelentés

Sziasztok!

Az elmúlt napok a levek készítéséről és a beöntés tanulásáról szóltak.
A répalé 13 perc alatt készül mosogatással együtt. Szerintem ez nem olyan rossz idő.
A beöntéssel már nincsen különösebb problémám. El kell találni a megfelelő beöntési sebességet és a hőfokot. Nem jó, ha túl gyorsan megy be a folyadék, és néha jól esik pár másodperc szünetet tartani, ilyenkor lazítani, mélyeket lélegezni, és elmúlik a székelési inger. A hőfokot nagyon nehéz eltalálni, ehhez majd szereznem kell egy megfelelő hőmérőt, egyszer tudtam csak olyanra eltalálni, ami kellemes érzést okozott, nem égetett és nem is volt hideg.
A tanfolyam október 3-án lesz, addig mindenképp ez a felállás fog folytatódni.
Az étrendben már nem sok kreativitásom van, kb. ezeket az ételeket eszem felváltva főételként: rakott burgonya különféle zöldségekből, lencsefasírt hajdinával, sárgaborsó fasírt barnarizzsel, tk. tészta zöldséges feltéttel, töltött mángold. Ezen kívül minden nap rengeteg gyümölcs, akkor ugye ott vannak a levek, sómentes rozskenyér, zabkása.

Arra buzdítalak titeket, hogy változtassatok! Hagyjátok el a cukrot, használjatok kevesebb sót, ne egyetek konzerveket, zacskós ételeket. Készítsétek magatok, amit esztek. Persze macerásabb, de lehet egyszerre nagyobb adagot készíteni és lefagyasztani. Ja, és minél kevesebb húst, hacsak nem egy biotanyáról szerzitek be. Az idióta divat diétákat, pl. lúgosítást és társait felejtsétek el, csak az a lényeg, hogy legyen tápanyag abban az ételben, amit esztek, és ne legyen telerakva szeméttel.
Sokszor kérdezik a Gerson betegek, hogy a terápia befejeztével vissza lehet-e térni a normális táplálkozásra? De mi a normális: a zacskós, tartósítószeres, ízfokozós, vegyszeres élelmiszer a normális? Ez biztosítja szervezetünknek a helyes működést? Vagy azok a táplálékok, melyek tiszta földben termettek, és feldolgozás nélkül, vagy pici párolással fogyasztjuk őket?
Így leírva nem is tűnik olyan borzasztóan nehéz dolognak :)

Szép napot!
szeretettel: Annao

2013. szeptember 16., hétfő

Gerson terápia elmélet és gyakorlat 2

Remélem ezzel a bejegyzéssel örömet okozok azoknak, akik esetleg gondolkodnak egy ilyen terápián, és kíváncsiak a személyes tapasztalataimra a levekkel, étkezéssel, beöntéssel kapcsolatban.

Kezdeném ott, hogy pénteken megjártuk Budapestet, és egy elismert onkológusnőtől megerősítést kaptam arra vonatkozóan, hogy számomra tényleg előbbre való lesz ez a terápia a hagyományos kezeléssel szemben. Amíg a kiegészítők nincsenek meg, és nem vettem részt a tanfolyamon, igyak napi 3 levet és csináljak egy beöntést. Ez az instrukció :). Pénteken meg is vettük az előre megrendelt Champion 2000 gépet, ami darálni fogja a gyümölcsöt és zöldséget. Szombati napunkon pedig ellátogattunk egy bio-termelőhöz, és megvásároltuk az egy hétre szükséges mennyiségeket. Majd beöntéshez való készülék után kutattunk, és találtunk is, a Dm-ben pedig vásároltunk bio-kávét.

A levekről: a sárgarépa és a répa-alma levek nagyon finomak! Tegnap kisfiam is kapott belőlük, amikor én ittam, és neki is nagyon ízlenek. A zöld lé is egész iható, aki bírja a gyógyteákat, nem okozna neki gondot ennek a megivása sem. A zöld lé összetevői: római saláta, piros levelű saláta, vörös káposzta, endívia, mángold, céklalevél, vízitorma(ez utóbbit sajnos nem kaptunk) és egy alma. Az elkészítésbe hamar bele lehet jönni. A hozzávalókat csak meg kell mosni, az almát összedarabolni, és a darálóba tenni, ami nagyon szuperül működik, pár másodperc alatt megdarál mindent. A kimeneti cső alá előre odakészítjük a prés kivehető részét, és ráteszünk egy vászondarabot. A pép ami kifolyik, egyenesen erre kerül. Ezután összehajtogatjuk a vászont, és az egészet beletesszük a présbe, innen már csak pár mozdulat, és csorog is a finom lé. Ezután a gépet szétszedjük, folyó víz alatt elöblítjük. A maradék pépet megeszik a kutyák :) Imádják! Azon viccelődtünk, hogy még a végén el fog múlni az öreg kutyánk ízületi gyulladása, és fog még élni vagy 10 évet!

Az étkezésem változatlan, tegnap még a maradék rakott krumplit ettem, és töltött mángoldot, amiben barna rizs, bab, és zöldségek voltak. Ma pedig tésztát fogok főzni valamilyen zöldséges feltéttel.

Most pedig a beöntéses tapasztalatom következik, aki nem bírja az ilyesmit, vagy nem érdekli, az már ne olvassa tovább ezt a bejegyzést.
Szóval 1 liter desztillált vízben főztem 3 evőkanál kávét. Miután kihűlt, leszűrtük egy vászon darabbal, erre majd valami mást kell kitalálni, mert macerás volt. Az elfőtt vízmennyiséget pótoltam. A kávét beleöntöttem a beöntő kancsóba, amihez csatlakozik egy gumicső. A gumicső másik végére illeszthető a végbélbe bevezethető cső, amin van egy elzáró szelep. A Gerson könyv azt írja, hogy 20-25 cm mélyen kell a csövet bevezetni, de ez a cső még 10 cm hosszú sincs. Nagyon izgultam, hogy milyen lesz.

 Lefeküdtem a fürdőszoba padlójára egy polifomra a jobb oldalamra felhúzott térdekkel. A cső bevezetésével nem volt gond, bár kicsit furcsa érzés, de nem rosszabb mondjuk mint egy végbélkúp felhelyezése. A kancsót kb. fél méter magasan kell elhelyezni, így folyik be belőle a folyadék. Óvatosan és félve kinyitottam a szelepet. Nem éreztem semmi különöset. Kicsit megkönnyebbültem. Majd azt kezdtem el érezni, hogy a fenekemen csorog a kávé, és végül már mindenütt kávés volt alattam. Nem tudtam mit tegyek, behívtam a férjemet, úgyis látott már mindenféle kiszolgáltatott állapotban, ez már nem fog szorozni osztani, gondoltam. Mondta férjem, hogy próbáljam más irányba mozdítani a csövet, igyekeztem is, de továbbra is kifolyt a kávé. Ekkor kitaláltuk, hogy csatlakoztassuk rá azt a csövet, ami hüvelyöblítéshez van, az jóval hosszabb. Meg is tettük. Na innentől kezdve benn maradt a kávé, de szerintem túl gyorsan csorgott be, kb. a fele folyt le, és azt éreztem, mindjárt bekakilok, fogalmam sem volt tudom- e egyáltalán tartani, úgyhogy szinte kiabáltam férjemnek, hogy segítsen elzárni a szelepet, és mára ennyi elég lesz. Nehezen felkeltem a földről, és lezuhanyoztam, mert csupa kávé voltam, férjem addig feltakarította a padlót. Kb. 3-4 percig nem is volt székelési ingerem, de innentől kezdve nagyon ki kellett mennem a wc-re. Még egy kicsit tudtam tartani, majd végre megkönnyebbülhettem. Nem jött ki minden egyszerre, kétszer kellett mennem. Ezután nagyon fáztam, és nem volt jó érzés a hasamban. Pont azt vártam volna, hogy majd kevésbé fogok puffadni, vagy ilyesmi, de pont, hogy nem így történt. A beöntés után 3-4 órával viszont megértettem, hogy mi történt. A koffein ugye kitágította az epevezetéket, és a felgyülemlett méreganyag a májból a vékonybélbe jutott. Ezért mocorgott még a hasam egy ideig, és mikor a wc-n ettől is megszabadultam, elmúlt minden kellemetlen érzés a hasamban.
Ismét érzek egy kis gyengeséget, tehát beindult egy folyamat. El sem tudom képzelni, hogy valaki egyik napról a másikra végezze az intenzív terápiát, napi 13 lével és 5 beöntéssel. Jobb lesz egy így, hogy egy kicsit beletanulok.
Holnap ismét útra kelek, el kell intéznem a szükséges vérvételeket, ami alapján majd beállítják a kiegészítőket, meglátogatom családterapeutámat és fogorvosomat is, tehát ismét nem lesz egy könnyű nap.
Na, megyek azt hiszem lefőzök egy adag kávét, a mai tapasztalatomról is majd beszámolok.

Szép napot!
Szeretettel: Annao

2013. szeptember 12., csütörtök

Gerson terápia elmélet és gyakorlat 1

Sziasztok!

Nagyon sok kérdés van az emberekben, és köztük bennem is ezzel a terápiával kapcsolatban, de a könyvből ezekre választ kaptam. Vegyünk sorba egy pár gyakori kérdést, megpróbálom megválaszolni őket.

- Miért nem lehet gyümölcscentrifugát használni a levek préseléséhez, sokkal olcsóbb és egyszerűbb lenne?
A centrifugával készített levekben nincs annyi enzim, ami ebben a terápiában nélkülözhetetlen, sokan próbálkoztak már így kényelmesebbé tenni a terápiát, de állapotuk nem javult. A gyümölcsöket, zöldségeket először meg kell darálni, majd egy hidraulikus préssel kinyomni a levet. A gépeket minden használat után el kell mosni, mindezt naponta 13x.



-Miért van szükség kávébeöntésekre? Miért pont kávéval kell végezni?
A kávébeöntésnek a terápia során nem a széklet eltávolítása és a vastagbél tisztítása a célja. A koffeinnek van nagy szerepe, mégpedig abban, hogy amikor méreganyagok szabadulnak fel és jutnak a májba, a koffein kitágítja az epevezetéket, aminek tartalma így a vékonybélbe tud kerülni. Tehát a máj munkáját segíti. Gerson doktor sok betegét veszítette el még a kávébeöntés alkalmazása előtt, akik úgynevezett "májkómát" kaptak. A kávébeöntésnek ezen kívül fájdalom csillapító hatása is van.

-Miét nem lehet gabonaféléket enni a terápia során?
Lehet enni sómentes rozskenyeret, de csakis akkor ha a beteg elfogyasztotta az előírt nagy adag salátát, sült vagy főtt burgonyát, párolt zöldségeket és friss gyümölcsöt. Ha ezek után még éhes marad, ehet egy szelet kenyeret, a lényeg, hogy ne ezzel lakjon jól. A beteg úgy érzi egyébként a terápia során, hogy nagyrészt főtt ételeket eszik, de igazából az étrend nagy része nyers, ugyanis a nyers gyümölcsök és zöldségek levét is ide számoljuk, így naponta több kiló nyers élelmiszert eszik meg. A főtt krumplira és zöldségekre azért van szükség, hogy az emésztés jobb legyen.

-Mik azok a gyógyreakciók?
A terápia során pár alkalommal a betegnek gyógyreakciója lesz. Ez azt jelenti, hogy szervezete és immunrendszere újra működésbe lép, és kezdi meggyógyítani önmagát. Ez gyakran nagyon kellemetlen, de általában csak pár napig tart. A tünetek sok félék lehetnek: láz, fejfájás, hányinger, hasmenés. Gyakran régi sebek, hegek begyulladnak, majd végleg meggyógyulnak. A szervezet nem szelektál, nem biztos, hogy elsőként a daganatot tünteti el.

-Miért nem lehet állati fehérjét, sót, szóját és egyéb tiltott dolgokat enni?
Az állati fehérje lebontásához a szervezet olyan enzimeket használ, amelyekre a daganat lebontásához lenne szükség. A só felborítja a szervezet nátrium-kálium egyensúlyát, kutatások bizonyítják, hogy a sok nátrium a szervezetben elősegíti a daganatos szövetek növekedését, míg a kálium csökkenti. A Gerson étrend káliumban gazdag, de még ráadásként káliumsót kell keverni minden gyümölcslébe. A szója tartalmaz egy olyan anyagot, amely gátolja a tápanyagok felszívódását, és nagy az olajtartalma. Gombát azért nem lehet enni, mert az nem növény :).

-Ha nem eszünk állati fehérjét, hogyan jutunk kellő mennyiségű fehérjéhez?
A legtöbb zöldségféle megfelelő mennyiségben tartalmaz jól emészthető és könnyen felszívódó fehérjéket, mint a Gerson program alappillére a répalé, a zabkása, burgonya. Nem véletlen, hogy a legnagyobb és legerősebb állatok a szárazföldön (elefánt, bika, bölény) vegetáriánusok. A legtöbb beteg a terápia elején gyengeséget érez, és tévesen úgy gondolják, hogy az állati fehérje hiánya miatt. Az igazság viszont az, hogy amint a szervezet fellélegez a sok méreganyag hatása alól, azonnal az összes energiát a gyógyításra fordítja, innen ered a gyengeség. A gerson betegnek egyénként sokat kell pihennie, hogy az összes energia a gyógyulásra forduljon és ne másra.

Mára ennyi kedves Olvasóim, nemsokára jövök a folytatással.
Szeretettel: Annao

Holnapi nap- Budapest

Kedves Olvasóim!

Holnap nehéz napom lesz, mivel a Gerson központ kérésére el kell mennem dr. Borbényi Erika onkológushoz. A doktornőnek csak pénteken van magánrendelése, és ilyenkor a férjem Pécsre utazik, így el tud vinni, de hajnali fél 3-kor kell majd kelnem. Anyukám jön velem, hogy ne legyek egész nap egyedül. 6 órakor fogunk Pestre érkezni, a doktornőhöz 10-re megyünk, a férjem pedig csak 14 órakor jön visszafelé. Az időt majd egy plázában fogjuk múlatni.
Ma reggel háttérzajnak ment a reggeli műsor, és felkaptam a fejem, mert pont a doktornő volt benne. Arról beszélgettek, hogy milyen szerepe van a vitaminoknak a rákgyógyításban. Érdemi választ nem tudott adni, mert sok egymással ellentmondó kutatási eredmény van, de azt leszögezte, hogy a természetes, tehát gyümölcsökben és zöldségekben található vitaminok mindenképp jók, már csak azért is, mert ezekben számos más hasznos anyag is van.

Ennivalónak teljes kiőrlésű szendvicset, banánt, almát és üveges bébiételt viszek. Remélem nem fogok éhen halni :)
Éppen sül a sütőben a rakott krumplim, ami a következő rétegekből áll: krumpli, paradicsom, cukkini, hagyma, fokhagyma, padlizsán, krumpli, a teteje pedig rizstejszín és paradicsomsűrítmény keverékével leöntve, bazsalikommal fűszerezve.
Tegnap rakott karfiolt készítettem a férjemnek és kisfiamnak, ezt persze hússal, de alig bírtam ki, olyan büdösnek éreztem. Miközben ették, vagy tízszer megkérdeztem, hogy biztos finom-e, és nem büdös-e a hús, de ők finomnak érezték. Érdekes a felvágottakat nem érzem olyan büdösnek, mikor szendvicset készítek nekik, lehet, hogy nem sok közük van a húshoz? :)

virli készítés
Nem mindegy mit tesztek az asztalra a családnak, nézzétek meg a címkéket!
szeretettel: Annao

2013. szeptember 10., kedd

Készülődés

Sziasztok!

Ezek a napok a Gerson terápiára való felkészüléssel telnek. Részemről ez inkább lelki felkészülést jelent, a gyakorlati kivitelezés a családomé.
Férjem felvette a kapcsolatot egy közeli biotermelővel, és kért tőle árajánlatot. Nagy tanácstalanság van lé készítő gépet illetően, mivel nem hivatalosan használnak sokan egy lépéses gépet, tehát nem kell külön megdarálni, majd préssel kinyomni a gyümölcs és zöldséglevet. Ez mindenképp kényelmesebb lenne, de egyrészt Gerson doktor a két lépéses módszert ajánlotta, másrészt apukám pár euro befektetéssel tud hidraulikus prést készíteni, így csak egy darálót kell vennünk hozzá. Végre azt hiszem meg is van, hogy melyik legyen az.
Megnéztük, hogyan lehet kiegészítőket rendelni, a napokban ez is meg fog történni. Apukámat megkértem, nézzen utána, milyen beöntéshez használandó készülékeket lehet kapni.

Minél hamarabb szeretném elkezdeni a terápiát, mert sokat fáj a hátam, és ez nem jelent jót :(

A mostani étrendemet eléggé megszerettem. Leírok pár receptet:

- spagetti: bio teljes kiörlésű spagettit megfőzöm, leszűröm, egy kis olíva olajjjal, bazsalikommal, fokhagymával átkeverem. A szószhoz megpárolok egy kis borsót répával, majd bio rizstejszínnel és paradicsompürével sűrítettem. Teljesen sómentes, mégis nagyon fincsi.

- lencsefasírt: a lencsét beáztatom, majd megfőzöm, egy csipetnyi sót adok hozzá. Amikor megfőtt, vágok bele jó sok petrezselymet, fokhagymát, és pürésítem. Szórok bele annyi zabpelyhet, amennyit felvesz, mikor a zabpehely megdagad, olívaolajjal vékonyan kikent tepsibe kis halmokat csinálok belőle, és megsütöm sütőben. Hozzá hajdinát főzök köretnek, és kelbimbót párolok.

-sárgaborsó fasírt: ugyanúgy készül, mint a lencse, köretnek barna rizst, és párolt répát, zöldbabot készítek hozzá. Házi savanyúságot is eszek hozzá.

Szoktam enni napi egyszer-kétszer sómentes teljes kiőrlésű kenyeret is, vagy zöldségkrémmel, vagy egy kis lenmagolajjal meglocsolva, és lucernacsírával. Hozzá pedig gabonakávés zabtejet iszogatok.
És annyi gyümölcsöt eszem, ami belém fér :), most terem a kertben a szőlő, szilva, körte.

Egy kis megjegyzés: már ennyi étrendbeli változtatás is ennyi idő alatt érezhetően javított menstruációs ciklusomon, úgyhogy egyre jobban és erősebben hiszek a táplálkozás gyógyító erejében.

Szép napot nektek!
Annao

2013. szeptember 3., kedd

Gerson központ és makrobiotika tanácsadás- élménybeszámoló

Sziasztok!

Tegnap végre eljutottam a budapesti Gerson központba. Dr. Nagy Melániával találkoztam, aki eleinte kicsit tartózkodó volt, de a beszélgetés végére nagyon szimpatikussá vált, és megnyilvánulásaiból egyértelmű volt, hogy intelligens, széles látókörű nő. Találkozónk elején répa-alma levet iszogatott, mivel a gyógyult gersonosok táborába tartozik, ez nem volt meglepő.
Kaptunk tőle egy listát, milyen kiegészítőket kell beszereznünk, hol nézzünk utána a bio élelmiszereknek, és megkért, hogy látogassam meg egy onkológus ismerősét, mert kíváncsi a véleményére a betegségemmel kapcsolatban. Jövő hét péntekre kaptam is időpontot. Addig maradnak az eszközök, kiegészítők beszerzése, és továbbra is kímélő diéta. Melánia szerint nem biztos, hogy jó ötlet volt abba hagyni a Glivecet, ez egy kicsit meglepett, mert ilyen hozzáállásra nem számítottam. Azért is kéri az onkológus véleményét, mert lehet, hogy még szednem kellene, és mellette egy könnyített Gerson programot folytatnom. Nem voltam elég határozott, és nem mondtam azt, hogy azt a szemetet soha többé nem teszem a számba, de nem baj, igazából én is kíváncsi vagyok ennek az onkológusnak a véleményére. Összességében a beszélgetés végére arra jutottunk, hogy doktornő szerint nem biztos, hogy rögtön az intenzív terápiával kellene kezdenem, lehet, hogy a gyomrom sem bírná a sok rostot. Jövő hét pénteken ismét okosabbak leszünk. Egyébként kaptam tőle egy jó tanácsot az érzékeny gyomrom kezelésére. Negyed dl zabkásához adjunk 1,5 dl vizet. Főzzük kis lángon 10-15 percig, majd teaszűrővel szűrjük le, hogy ne maradjon benne szilárd anyag, préseljük át a zabot, amennyire lehet, a teaszűrőn, hogy a víznél valamivel sűrűbb folyadékot kapjunk. Ez a zabnyák hasonló védőnyákot képez, mint a gyomor természetes védőnyákja.
Megvettem a Gerson-terápia című könyvet, amiben nagyon sok hasznos, praktikus tanács van. Valamint egy jóga dvd-t is, amit ma fogok majd kipróbálni, tegnap már bele néztem, majdnem 2 órás, és nagyon sok benne a relaxáció. Ez most rám is fog férni.

Vasárnap este egy ajánlásra utána néztem a makrobiotikának, és megtaláltam Sebestyén Szilvia elérhetőségét. A táplálkozás nagyon szimpatikusnak tűnt, és mivel nem sűrűn járok Pesten, gondoltam valahogy el tudjuk intézni, hogy kapjunk tőle is egy időpontot. Ez sikerült is, a Gerson központ után volt még egy kis időnk, így elmentünk egyet enni, én salátát, rizst és padlizsános lecsót választottam, ez utóbbi nagyon finom volt, de mostani étkezésemhez túl sós és fűszeres, így csak pár falatot ettem. Aztán a Jókai Egészségcentrumban találkoztunk Szilviával. A hölgy egy igazi energiabomba, pozitív kisugárzással. 56 éves, de 40-nek néz ki. Mint megtudtam, nagyon beteg volt 10 évvel ezelőtt, és a makrobiotika segítségével gyógyult meg. Ez a találkozó már kevésbé volt számomra hasznos. Megtudtam, hogy a szemem fehérjében sok a sárgás-szürkés elszíneződés, és sok ilyen jel alapján valami nagyon nincs rendben a szervezetemben. Na, hát ezt eddig is tudtam. Egy-két gyakorlati tanácsot kaptam, pl. hogy fürödjek sós vízben, ezen kívül nem tudtam meg, hogy konkrétan hogyan is kellene étkeznem. Szilvia megígérte, hogy e-mail-ben átküldi az étrendet, amit azóta sem kaptam meg. A tanácsadás díjának horror összege volt, és megvettünk két fénymásolt könyvet is, amiket igazából nem is akartunk. Tapasztalat szerzésnek mindenesetre jó volt, csak kissé drága.

Maradok tehát a Gerson programnál, igaz, hogy drasztikus, és nagyon nehéz lesz, de képviselői számomra nagyon hitelesek voltak. Ők nem akartak rám erőltetni semmit, egyik termékben sem érdekeltek anyagilag, amit be kell szereznünk. A megvásárolt könyv olvasása során pedig nagyon sok kérdésemre választ kaptam, pedig még csak pár oldalra volt időm. Ja, igen és a legjobb hír, hogy az első hat hétben valószínű nem tudok majd elmenni otthonról, de utána délutánonként lesz 2-3 óra, amit kihasználhatok valamilyen programra(az aktuális levet termoszban vinnem kell magammal)

A megreformált táplálkozásomat egyre jobban élvezem, érzem az ételek természetes ízét. A só már nem is hiányzik annyira. Ma zabpelyhet ettem banánnal, az ebéd töltött mángold lesz, alma-répa salátával. Uzsonnára iszom egy fincsi gabonakávét zabtejjel, hozzá pedig élesztő nélküli tönköly kenyérből szendvicset. A vacsorát még nem tudom, de lesz benne Hippokratész leves(ami most kicsit sűrűre sikerült, úgyhogy inkább főzelék :) ), és lucerna csíra...nyami :)

Szép napot nektek, és egyetek ti is valami egészségeset!
szeretettel: Annao